A tavalyi első próbálkozás után, idén szeptember 23-án immár második alkalommal rendezte meg a Boglári Senior Néptánccsoport a hagyományőrző szüreti felvonulását. Tanulva a tavalyi nehézségekből, idén már sokkal korábban lekötötték a szükséges kellékeket, így elegendő számú hintó és traktor állt a felvonulók rendelkezésére.

„Szóljon gyorsan mindenki, sógornak, komának!

Eljött az ideje a szüreti mulatságnak!”

Szombaton már délben nagy volt a sürgés-forgás a Varga Béla Kulturális Központ udvarán, ahol a járművek és a résztvevő táncosok, családtagok, érdeklődők folyamatosan gyülekeztek. Keserű Zoltán kisbíró pedig nem sokkal egy óra előtt elkezdte beüzemelni a dobot. Indulásra megérkezett mindenki, a szelencés gyerekek, a bíró és a bíróné, valamint sok-sok kosár finom pogácsa a kínáláshoz.

„Mondókámat azzal kezdem, honnan jött a gondolat,

szüreti mulatságra invitálni magukat.

A boglári néptánccsoport arra adta a fejét,

hogy e szép hagyományt újraélessze ismét.”

Néhány perccel egy óra után elindult a szüreti menet, élén a bírót és bírónét vivő hintóval, végén pedig az szelencés gyerekeket szállító traktorokkal. Az indulás ugyan nem volt probléma mentes, mert a menethez csatlakozó öreg Dutra traktor megmakacsolta magát, de gazdája egy méretes villáskulccsal és egy kalapáccsal végül jobb belátásra bírta.

Az első állomás a városközpontban lévő 56-osok tere volt, ahol már sokan, de nem elegen várták a táncosokat. Keserű Zoltán kisbíró eldobolta a 2017-es év fontosabb híreit, majd teret adott a táncnak. Először a szelencés gyerekek mutatták be koreográfiájukat, majd az idősebb generáció ropogtatta meg a tér kövezetét. Végül, minden táncos felkért egy-egy nézelődőt, így a közönséget is bevonták a mulatságba.

„A kor nem számít, bizonyítja példa,

Jöhet soraikba vak, sánta és béna…”

A tánc után a kisbíró mindenkit az esti szüreti bálba invitált, majd fellépők és nézelődők együtt kóstolták a felajánlásból kapott bort és az önkéntesek által sütött pogácsát. Az 56-osok tere után a menet a kikötő felé indult, majd a hajóállomás előtti téren ismét előadták műsorukat. Itt Kopasz Árpád a Balaton Csavargőzös Múzeumhajó vezetője invitálta meg egy-egy pohár borra az összegyűlteket.

„A várost körbejárjuk, elvisz minket a kocsi,

Este maguk jöjjenek majd a bálba mulatni!”

A menet útja ezután a Március 15-e térre vezette, ahol az ott lévő Császta Fitness-Wellness Klub tulajdonosa Németh László látta vendégül a csapatot. Innen a Török Bálint utcai játszótérre, majd a Tesco parkolóba vitt az út, míg végül visszatértek a művelődési ház udvarára. A színvonalas felvonulást csak egyetlen dolog árnyékolt be, a kisbíró igyekezete ellenére nagyon kevesen mentek el este a bálba.

Talán majd jövőre! A táncosoknak és minden résztvevőnek pedig külön köszönet a vidám őszi napért!

„Télen a lakosság, akár csak a medve,

a házába bújik tévét, s netet lesve…”

 (Az idézetek a kisbírótól…)


2017. Szeptember 30 07:26:45./