Szeptember 26-án délután rendezték meg a balatonboglári Hétszínvirág Óvodában a hagyományos évnyitó családi napot, ami a tanév első olyan programja, amin a pedagógusok, a gyerekek és a szülők kötetlenül ismerkedhetnek egymással. Ez a leginkább a gyermekeknek szóló, játékos délután idén egy örömteli eseménynek is keretet adott, hiszen a nyáron pályázati forrásból sikerült az intézmény udvarát rendezni és új játszó elemekkel bővíteni.

A kivitelező Boglári Kékbálna Kft. ügyvezetője, Gacs László elmondta, hogy a játékok közül a drótkötél csúszka saját fejlesztés, amit kifejezetten az udvar terepviszonyaihoz igazítottak.  De olyan elemek is kerültek a játékok közé, amik a kicsik készségeit fejlesztik. A beruházás során a legnagyobb változás a bölcsőde udvarán történt, ahol a játékoknak a döntő többségét cserélték.

Tormáné Burics Ágnes óvodavezető szerint a gyermekek is és a szülők is nagy örömmel fogadták, hogy a terület egy igazi játék paradicsommá változott. A kicsik természetesen már korábban birtokba vették az eszközöket, de úgy gondolták, hogy ezen a napon a családi programok mellett egy hivatalos ünnepséggel megpecsételik a beruházás átadását. Egyébként, ezen a rövid ceremónián részt vett Mészáros Miklós polgármester és Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is.

Mészáros Miklós az udvar elkészültét azzal nyugtázta, látva a gyermekeket, meggyőződése, hogy ennél jobb helyre nem is lehetett volna tenni ezt a pénzt. Ehhez a kijelentéshez csatlakozott a közgyűlés elnöke is, aki hozzátette, hogy a pénzt a megye településfejlesztési pályázatából sikerült biztosítani és jó látni, hogy egy hasznos beruházás valósult meg.

A rövid ünnepség után a gyermekek a büfét rohamozták meg, majd játékos programok következtek. A nap végül hagyományosan tábortűzzel és jó hangulatú beszélgetéssel zárult.


2018. Október 06 16:00:47./