Április 11-én, József Attila születésnapján, mondhatni immár hagyományosan a Lukács Károly Város Könyvtárban tartották költészet napi programot, amire idén két ismert költőt vártak. A vendéggel, Petőcz András József Attila-díjas és Márai Sándor-díjas költővel, lapszerkesztővel a Balatonboglárra szinte hazajáró Németh István Péter költő, műfordító beszélgetett.

A beszélgetést megelőzően röviden bemutatkozott a közönségnek a Szőlőskislaki Irodalmi Klub, melynek tagjai az előző számunkban bemutatott kézzel írt Toldi füzetből ajándékoztak egy példányt Petőcz Andrásnak, egyet pedig a könyvtárnak. Az igazán egyedi ajándéktól megilletődött vendéget Németh István Péter először a kezdetekről faggatta. Kiderült, hogy egy időben és egy laktanyában katonáskodtak, de akkor még nem ismerték egymást.

Petőcz András első komoly irodalmi tevékenysége a Jelenlét című lap szerkesztése volt, melynek az idők során számos, mára ismertté és elismertté vált író és költő tartozott az alkotói körébe. Megemlékeztek a költő első önálló kötetéről is, ami még abba az időben jelent meg, amikor a pénz, a megtérülés még nem volt szempont egy irodalmi mű kiadása során.

A beszélgetés második felében megemlékeztek Balatonboglár híres szülöttéről, Somlyó Györgyről is, akit mindketten személyesen ismertek, s ennek köszönhetően több hozzá kapcsolódó történetet is felelevenítettek. Elmesélték, hogy Somlyó György sokat adott az öltözködésére, és a szebbik nem volt talán a legnagyobb gyengéje. Emiatt háromszor is elvált, de mindegyik feleségét búcsúzóul egy lakással ajándékozta meg.

A beszélgetés végén pedig számos Balatonboglárhoz kötődő emlék is előkerült, hiszen mindkét költő többször is járt a városban különböző irodalmi események, vagy találkozók kapcsán. Természetesen, az esten arra is jutott idő, hogy Petőcz András több versét is felolvassa. 


Petőcz András: A költő nem néz idegen arcba

 

Találkozás a Kastélyban 

Valaki arca feltűnik ismét, valamikor.
És újra összekapcsolódnak a tekintetek.

 

A macska elfordítja a fejét, nincs jelen.
Senki nem mozdul. Csak a remegés.
Csak a remegés a kézfejekben, csak az.

 

Olyan, mintha soha, semmi. Mintha álom.

 

A kandallóban lassan kialszik a tűz.
A költő nem néz idegen arcba, idegen
pillantásokat nem kutat, nincsen semmi.

 

Valaki arca valahol, mintha még realitás.
És újra, egymásba, mert idő sincsen soha.

 

A macska a költő lábaihoz dörgölődzik.
Nem keres megnyugvást, nem nyávog.
Ijesztő a hallgatása. Ijesztő a csend.

 

Mintha álom lett volna, valaha, valami.

 

A költő hallgat, tehát a Kastély csendes.
Valami elveszett. Ebbe a veszteségbe nem,
nem lehet belenyugodni semmiképpen.

 

Valaki arca majd sokára, talán csak éppen.
Talán csak véletlenül, újra, sokára, sohasem.

 

A macska és a költő együtt, összetartoznak.
Mozdulatlan minden, semmi nem történik.
A kandalló üresen ásít. A költő néz maga elé.

 

Nem keresünk semmit ott, ahol nincsen semmi.

 

A macska felkapaszkodik a költő nadrágján.
Miközben ő maga sem létezik, ott, a Kastélyban,
és az árnyéka is eltűnt már rég, hónapok óta.

 

Valaki arca feltűnik ismét, valamikor.
És talán összekapcsolódnak a tekintetek.

2018. Április 17 07:44:57./